Hitvallásunk

Hisszük, hogy egy egészséges szervezetekben az emberek nem csupán eladják az idejüket, hanem a munkát a személyes kiteljesedésük lehetőségeként élik meg. A vevők pedig nem csak vásárolnak, hanem örömmel döntenek mellettünk, mert tudják, hogy valódi értéket kapnak. Hiszünk a szervezetekben és a szervezettségben.

Ezt úgy tesszük, hogy ügyfeleink céljait igyekszünk náluk is jobban megérteni, majd végigvezetjük őket a céljaik eléréséig. Szolgáltatásaink keretrendszert adnak, amelyre támaszkodhatnak – személyre, szervezetre szabottak, a legkorszerűbb szaktudást integrálják, de mindenekelőtt az emberi működéshez idomulnak.

A szükséges strukturális, oktatási és automatizálási transzformációkkal eljuttatjuk a potens magyar cégeket a nemzetközi piacokra, hazai környezetben pedig piacvezető pozícióba.

Küldetésünk

Több mint 3 évtizedes szakmai és 20 éves üzleti oktatói tapasztalatunkkal eljuttatjuk üzleti partnereinket olyan állapotba, hogy a hazai piacon piacvezetővé váljanak vagy megőrizzék vezető szerepüket, és sikeresen érvényesüljenek a nemzetközi piacokon is.

Jövőképünk

Öt éven belül a magyar vállalatok első számú “üzleti személyi edzője” leszünk – az a partner, aki nemcsak tanácsot ad, hanem végigkíséri ügyfeleit a kitűzött célok eléréséig.We achieve your goals.

Értékeink

Integritásemberközpontúságrendszerszemléletfolyamatos fejlődés, prémium minőség és erőforrás-tudatosság.

Hiszünk abban, hogy a tartós üzleti siker alapja a bizalom, a minőség és az innováció – és hogy a valódi eredmény mindig az emberekből indul ki.Csak akkor vállalunk el egy feladatot, ha valódi, kiemelkedő értéket tudunk adni, és minden folyamatunkban törekszünk arra, hogy az időt, energiát, pénzt a lehető leghatékonyabban használjuk fel – emberi és technológiai szinten egyaránt.

Integrált üzleti megoldások

Integrált üzleti megoldások – a három réteg

  1. Fejlesztési eszköztár – tanácsadás, tréning, interim menedzsment
  2. Szakértői hálózat, tanuló közösségek, mastermind – a legjobb partnerek bevonása a kivitelezésbe
  3. Folyamatos támogatás – rendszeres auditok, előfizetéses digitális/AI eszközök

Az Achieve-R így nemcsak a fejlesztésben, hanem a megvalósításban és a fenntartható működés biztosításában is partnere ügyfeleinek.

Achieve-R
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.